Több hónap eltelte után elmentem egy pszichológushoz, aki hipnózissal kezel, és elmondtam neki, mi a helyzet. Szépen megbeszéltük, hogy bizony, bizony, az ilyen agykontrollos kutakodás több mint veszélyes, ugyanis úgy hozza fel a tudatalattiból az oda nem véletlenül eltemetett dolgokat, hogy közben valójában nem oldja meg a problémát. A piszkálgatás miatt pedig a tudatalatti még jobban beburkolózik, még mélyebbre temeti el a dolgokat, ahonnan sokáig tart újra kipiszkálni.

Ez így is történt. Fél évig jártam hetente-kéthetente pszichológushoz hipnózisra, anélkül, hogy bármilyen eredménye lett volna.

Milyen az a hipnózis?

Nem olyan, mint ahogy az a Mario és a varázslóban le van írva. Nincs az ember sem elkábulva, sem nem csinál meg olyan dolgokat, amiket nem akarna. És a pszichológus sem faggatja olyan dolgokról, hogy vajon csecsemőkorában meg akarta-e gyilkolni titokban a szüleit, amikor 10 percig hagyták pisis pelenkában ordítani.

A hipnózis olyan, mint egy félig alvó állapot, amikor az ember becsukja a szemét, elképzel egy szép rétet, patakot, madárcsicsergést. Ez még így elmenne egy sima relaxálásnak is, de mivel ott a pszichológus, ő elkezd kérdezni. Erre elkezdenek képek feljönni, amelyek egyébként nem éppen pozitívak, sőt, nagyon félelmetesek is lehetnek. A pszichológusra azért van szükség, hogy felmérje, mikor kell tovább forszírozni a kérdést, vagy mikor kell más irányba terelni a hipnotizált személy gondolatait.

A csoda: amikor a hipnózis elkezd működni

Fél év után jött el a pont, amikor a hipnózist követő napon mindig rettenetesen rosszul lettem, fájdalomcsillapítók tömegét kellett bevennem. Aztán eltelt pár nap, és jobban lettem, jobban, mint a hipnózis előtt voltam. Akkor tudtuk, hogy megtörtént az áttörés, most nem szabad abbahagyni. Ismét nagyjából 2-3 hónap telt el így, és mindig egyre jobban és jobban lettem, lassan már alig kellett fájdalomcsillapítókat szednem.

Akkoriban jártam gyógytornászhoz is, aki megkérdezte, hogy minek megyek el hipnózisra, ha utána rosszabbul leszek. Nagyon rendes és jó fej gyógytornász volt, de akkor jöttem rá, hogy már régen egy olyan úton járok, amit a nyugati orvostudományban élő emberek nem fognak megérteni. Én akkor azt mondtam, hogy azért megyek el újra, mert ez lesz a megoldás, nem pedig a gyógyszerek. És nem 40 évesen akarom majd a fejemet a falba verni, hogy nem tettem meg mindent a gyógyulás érdekében, és ráadásul még tök egyedül is maradtam. (Mert persze mondanom sem kell, hogy egy beteg nő semmilyen férfi számára nem vonzó. Gyanítom, a nők előbb belemennek egy betegápolásos kapcsolatba, mint a férfiak...)